A Szövetség Sopronért Egyesület és a Sopron és Vidéke Ipartestület közös sajtótájékoztatója

júl 22, 2002

Együttműködési megállapodás és képviselőjelöltek bemutatkozása

Együttműködési megállapodást írt alá a Szövetség Sopronért Egyesület és a Sopron és Vidéke Ipartestület, amelyben, többek között, rögzítik, hogy a 2002. évi helyhatósági választásokon a Szövetség Sopronért Egyesület önálló képviselőjelöltjeit és polgármester-jelöltjét az Ipartestület támogatja, valamint, hogy a Szövetség két választókerületben az Ipartestület számára képviselő-jelölt állítására biztosít lehetőséget.

A dr. Szekeres Csaba Szövetség Sopronért Egyesület elnöke és Károlyi Gyula ipartestületi elnök által aláírt megállapodás azt is rögzíti, hogy az önkormányzati munkában való közreműködés biztosítása érdekében az Ipartestület jogosult az önkormányzati bizottságokba, albizottságokba, a Szövetség Sopronért Egyesületen keresztül tagokat delegálni.

    A Szövetség Sopronért Egyesület alakulása óta fontosnak tartotta a civil szervezetekkel való együttműködést, azt az integráló szerepet, amely révén a civil szféra is részt vehet a fontos döntések előkészítésében és megvalósításában – hangsúlyozta dr. Gimesi Szabolcs polgármester a soproni Perkovátz Házban tartott sajtótájékoztatón, aki szólt az önkormányzat és az Ipartestület közötti eddigi együttműködésről, amely mára már a folyamatos felülvizsgálatokkal együtt zavartalannak mondható. Az ipartestület közügyek és a várost érintő fontos döntések iránti komoly és mélyreható érdeklődése vezetett oda, hogy a Szövetség Sopronért Egyesület, az eddig is működő együttműködést immár hivatalos formában, írásban rögzített feltételekkel kívánja megerősíteni.

    Dr. Szekeres Csaba a Szövetség Sopronért Egyesület elnöke és polgármester- jelöltje kiemelte, hogy – a két ipartestületi képviselő-jelölt Szövetség támogatásával történő indításával, valamint a két felet alapvetően érintő kérdésekben az egymás működésébe való kölcsönös beleszólási jog biztosításával – a bizalmon és barátságon alapuló jelenlegi megállapodás a korábbi szervezeti kereteken jóval túlmutat.

    Károlyi Gyula Sopron és Vidéke Ipartestület elnöke hangsúlyozta, hogy az ipartestület elnökségi döntés alapján pártokkal nem köt megállapodást. A Sopronért Szövetség nem párt – szögezte le az elnök, tehát alkalmas arra, hogy a gazdasági civil szervezetként működő ipartestületet a városi képviselőtestületbe bejuttassa. A közel 500 tagot számláló, 115 éves érdekképviseleti szervezet elnöke hangsúlyozta, hogy a szervezet mindig is fontos szerepet töltött be a város életében, hiszen a soproniak mindennapi gondjairól is pontos információkkal rendelkezik, azt is kiemelte, hogy az ország egyik legeredményesebb ipartestületeként működő Sopront és környékét képviselőnek egy olyan megállapodást sikerült kötnie, amely biztosítja az önkormányzat munkájában való fokozott közreműködést, valamint a hatékony érdekérvényesítés lehetőségét.

Az együttműködési megállapodás aláírását követően bemutatkozott az őszi helyhatósági választásokon a Szövetség Sopronért Egyesület színeiben induló két ipartestületi jelölt: Kiss István, villanyszerelő-mester, vállalkozó és Mizser Gyula üzemmérnök, ügyvezető.


    Kiss István 1951-ben Sopronban született. Villanyszerelő szakmunkás végzettség megszerzése után a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett 1977-ben. A mesterfokozat megszerzését követően mellékfoglalkozású kisiparosként, majd főállású vállalkozóként dolgozott.
    Közreműködött a Felsőbüki Nagy Pál utcai szolgáltató ház létrehozásában.
    Nős, két gyermek apja, fiával közösen dolgoznak a családi vállalkozásban, amely 1997-ben megnyitotta a Faraktár utcai üzletházat.
    Az Ipartestületben először, mint a villamos szakosztály elnöke, majd 1995-től ipartestületi alelnökként dolgozott.
    Életében fontos szerepet játszik a sport, kézilabdakapusként kezdte, majd kispályás labdarúgó csapattag lett, ma is játszik a soproni Old Boys csapatában. Nem csak résztvevője, de támogatója is a soproni sportéletnek.
    A 3. számú választókörzet jelöltjeként szeretné képviselni az ott élőket, és ugyanakkor képviselni a kis- és középvállalkozásokat.
    Több éves érdekvédelmi és érdekképviseleti munkájának tapasztalatait a város képviselőtestületének tagjaként is szeretné kamatoztatni.
Mizser Gyula, üzemmérnök, ügyvezető. A negyvenhét éves automatizálási üzemmérnök Sopronban született, a gépipari Technikumban érettségizett. A diploma megszerzése után visszatért szülővárosába, ahol a Selyemgyárban, majd a Ciklámen Ruhaipari Szövetkezetnél helyezkedett el.
    Hat éve a Sopron és Vidéke Ipartestület ügyvezetője. Ugyancsak hat éve vesz részt a Helyi Érdekegyeztető Tanács munkájában, figyelemmel kíséri az önkormányzati bizottsági munkát, helyi fórumokon képviseli az iparosok véleményét. Nyitott a közösség problémái, gondjai iránt, igyekszik aktívan részt venni a megoldásokban is.
    A 10. számú választókörzet önkormányzati-képviselő jelöltsége számára az elmúlt évek munkájának elismerését is jelenti.
    Nős, két kislány édesapja.

 

Translate »