Kedves Látogató!

Nagy megtiszteltetés és öröm számomra, hogy köszönthettem Önt az ipartestület elnökeként, a több mint 130 éves Soproni Ipartestület honlapján!

Sopron és környéke iparosainak mindig nagyon fontos volt, hogy saját szülőföldjükön boldoguljanak, és tartalmas emberi életet élhessenek, ezáltal az ország hasznos tagjaivá váljanak.Meggyőződésem, hogy Szülőföldünk értékét közösségünk ereje növeli. Ipartestületünk a mai napig ilyen hatalmat adó szervezetként működik. A fiatalabb nemzedéknek adjon lehetőséget ez a honlap arra, hogy példaképeket találjanak, az idősebbek pedig felfedezzék azokat a kedves ismerősöket, akiknek emlékében azt a kellemes érzést kell erősítenie, hogy a mesterség tisztelete az iparos becsülete.”  csak ebben a hitben érdemes élni és dolgozni. Kívánom, hogy a weboldal nézegetése, olvasása közben találkozzon ezzel az élménnyel és hadd lássák, hogy a fő érték a munkáját becsületesen végző kreatív ember.

A gondviselés áldását kérem, hogy a következő 130 évben segítsük és óvjuk szervezetünket és minden tagját, hogy az „Isten áldja a becsületes ipart” szellemében, békében és eredményesen dolgozhassunk tovább.

Károlyi Gyula

Kőfaragó mester – Ipartestület elnöke

Translate »